CIKKARCHÍVUM
8950 találat
2024.05.17
Lépcsőfutó bajnokságon jeleskedtek a megyei rendőrök
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
2024.05.17
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024.05.17
Kihirdették a Város Borát
Kihirdetésre kerültek a
a Kecskeméti Mathiász János Hegyközség Termelői Borversenyének díjazottjai és átadásra került a 2024. évi Kecskemét Város Bora díj. Kecskeméti Mathiász János Hegyközség és a Mathiász János Borrend az idén két borversenyt szervezett.
2024.05.17
Becsületes megtalálónak adta ki magát a tolvaj
A Kecskeméti Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután az általa ellopott mobiltelefont egy bokor alá rejtette, becsületes megtalálóként, 6 ezer forint fejében visszaadta a tulajdonosának.
Közlemények | Kultúra | Térség
2024.05.17
Lezajlott a vármegye nemzeti értékei ifjúsági vetélkedő
Május 13-án hétfőn tartotta Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a „Nemzeti értékek versenye 2024” ifjúsági vetélkedő döntőjét Ballószögön a Faluházban.
2024.05.16
Hári Ernővel és dr. Német Zsolttal beszélgettünk az elkészült homokbányai P+R parkolóról
Egy hónap alatt elkészült és a mai naptól használható a 120 férőhelyes P+R parkoló Homokbányán. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk a stúdiónkban Hári Ernővel, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetőjével és dr. Német Zsolttal, a Kecskeméti Városrendészet vezetőjével.
2024.05.16
Platánfák permetezése a városban
A Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. megbízásából a Növényvédő és Kártevőirtó Kft. – az időjárási viszonyoktól függően – 2024. május 17. és június 2. közti időszakban végzi a platánfák csipkés poloska és gnomóniás levélgomba elleni permetezését.
Kecskemét | Kosárlabda | Sport
2024.05.16
Szombaton hazai pályán zárul a szezon
A Paks elleni, szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzéssel lezárja a 2023-24-es évadot a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét.
2024.05.16
Kecskeméten is bemutatták Orbán Balázs Huszárvágás című könyvét
Kecskeméten is bemutatták csütörtökön dr. Orbán Balázs Huszárvágás – A konnektivitás magyar stratégiája című könyvét. A miniszterelnök politikai igazgatója nagy érdeklődés mellett mutatta be kötetét a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kecskeméti képzési központjában.
2024.05.16
Berényi Bea emlékkoncertet rendeztek a Kodály Iskolában
Május 15-én, a születésnapján rendeztek emlékkoncertet a tavaly decemberben, tragikusan fiatalon elhunyt Berényi Bea fuvolaművész, a Kodály Iskola zeneművészeti szakgimnáziumának művésztanára tiszteletére. A rendezvényt ezentúl minden május 15-én megtartják.
2024.05.16
Spotterünk is részt vett a Swift Response hadgyakorlaton
Kecskemétet is érintette a napokban zajló Swift Response hadgyakorlat. A gyakorlat során - közel 300 fő ejtőernyős katona ugrási feladatának biztosítása érdekében – az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár területére is települtek az amerikai légierő katonái, akik hétfőn négy db C-17 szállítórepülőgéppel indultak az ugrások helyszínére, a romániai Turda (Torda) és Cincu (Nagysink) városok térségébe. Spotterünk, Berta László képei a Pápai bázisrepülőtéren készültek.
2024.05.16
Kecskeméten járt Orbán Viktor miniszterelnök
Csütörtökön kora délután Kecskeméten járt Orbán Viktor miniszterelnök, aki a június 9-ei választás tétjéről, kecskeméti fejlesztésekről, valamint Szemereyné Pataki Klaudia polgármester eddig elért eredményeiről és munkásságáról beszélt a Hunyadivárosi Közösségi Ház udvarán.
2024.05.16
Akikre büszkék vagyunk – Olajos Gellért díjnyertes interjúja
A Kecskeméti Médiacentrum Akikre büszkék vagyunk pályázatának második és harmadik helyezettjei után következzék a díjnyertes. Olajos Gellért első díjat kiérdemelt interjújában a Bonis Bona-díjas Szabó Klárával, az Autista Gyermekekért Egyesület elnökével beszélgetett. A Szegedi Tudományegyetem média-szakos hallgatója rendkívül színvonalas, jól megkomponált, érzékenyen, mégis lényegretörően végigvitt interjúban mutatta meg tehetségét. Ezenfelül külön értékelendő, hogy egy fontos és társadalmilag a mai napig problematikus témát taglal informatív módon, de személyességet csempészve a sorok közé. Egy hosszú, göröngyös út rajzolódik ki előttünk, ahol a kitartó szolgálat gyümölcsei igazi örömkönnyek. Gratulálunk nyertes Pályázónknak!
2024.05.16
Mától használható az új homokbányai P+R parkoló
Megnyílt Homokbányán Kecskemét első P+R parkolója, mely jelentősen csökkentheti a belváros járműforgalmát és parkolóinak zsúfoltságát. A Helvécia, Ballószög, Kadafalva és Homokbánya felől érkező lakosok a parkolóban ingyen otthagyhatják járműveiket, onnan pedig buszokkal mehetnek tovább szintén ingyenesen. A kezdeményezés csökkenti majd a városközpont légszennyezettségét is.
2024.05.16
Beiratkozások - Az egyházi és alternatív iskolákban volt túljelentkezés Kecskeméten
831 kisiskolás kezdi meg a 2024/25-ös tanévet Kecskeméten az állami iskolákban. A demográfiai adatok szerint kevesebb a gyermeklétszám idén, ennek köszönhetően is 6,5%-kal csökkent az első évfolyamot megkezdő gyermekek létszáma – tudtuk meg a Kecskeméti Tankerületi Központtól. Az egyházi és alternatív iskolák viszont túljelentkezésről számoltak be.
Kecskemét | Közlemények | Sport | Vízilabda
2024.05.16
Olimpiai bajnok vízilabdázók voltak a Neumann János Egyetem vendégei
Märcz Tamás, olimpiai és Európa-bajnok és Hosnyánszky Norbert, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázók voltak a vendégei a Neumann János Egyetemnek 2024. május 15-én.
2024.05.16
Japán zongoristatehetség varázsolt a Hírös Agórában
Kiváltságos helyzetben érezhették magukat mindazok, akik szerda este Takuma Onodera zongoraestjére jegyet váltottak. A még csak a 20. életévében járó japán tehetség korábban már meghódította hazája zeneszeretőit, de sikert aratott a világ számos országában is, többek között New Yorkban, a Carnegie Hallban. A Sapporo Concert Hall által gondozott és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem együttműködésével rendezett tavalyi, 25. szeminárium legjobb hallgatójaként magyarországi koncertlehetőségeket kapott: néhány napja Budapesten, a Zeneakadémián, míg szerda este Kecskeméten varázsolta el játékával a nagyérdeműt.
Közlekedés | Kecskemét | Zene
2024.05.16
KecskemétRocks: ingyenes buszok segítik a fesztiválra való eljutást
Ingyenes, igény szerint akár 5 percenként induló buszok segítik a szabadidőközpontban tartandó KecskemétRocks fesztiválra való eljutást és onnan való visszautat pénteken és szombaton délutántól hajnalig a nagy Tesco és az Auchan parkolóitól. Az alábbiakban a Kecskeméti Közlekedési Központ (KeKo) erről szóló közleménye olvasható.
2024.05.16
Fiatalok loptak és raboltak
Letartóztatásban várja a vádemelést az a két fiatal, akiket a kunszentmiklósi rendőrök még tavaly decemberben vettek őrizetbe. A gyanú szerint loptak és raboltak.